2013. január 26., szombat

Mellényúlások

Derekasan bevallom, múlt héten kedvem, ezen a héten pedig időm nem volt írni.

Nos, az ellenőrzőmbe bekerült a második elégtelen is.

Őszintén szólva ez a se fel, se le, zavaros oldalazós mozgások a Dax-ban kissé türelmetlenné tettek ezen a kis számlán. Hogy miért? Az okok közül egyet említek. Nekiindultam itt nagy dirrel-dúrral az évnek, mentális feltöltöttségem teljes tudatában és az első héten annyi, de annyi jó meglátásom volt, továbbá meg nem játszott lehetőségem, hogy lazán meg tudtam volna duplázni a számlát. Óvatos voltam, türelmes és ügyes. De a prekoncepció (előbb-utóbb short) már ott lappangott bennem, de tudtam kezelni.

Jött a második hét. Kissé zavart, hogy már nem vagyok hatékony, megkésve játszottam meg irányokat, s épp hogy pluszban tudtam zárni. Tisztán emlékszem a keddre, amikor is a tili-toli, az indexek töketlenkedése annyira tanácstalanná és feszülté tett, hogy elkezdtem hibázni. Igaz, ha túlzott a volatilitás, megégethet a piac kis poziméretekkel is, de most már átestünk a ló másik oldalára, ez a lapos kúszás egyáltalán nem nekem való. Az idő előrehaladtával egyre inkább valószínűsítettem egy dinamikusabb mozgást, melynek irányát délnek éreztem, amit nem csak a lüktetés, az index kifáradásának jelei támasztottak alá, hovatovább kapaszkodtam az időközben felerősödött prekoncepciómba is. El is indult kedd délután lefelé, de megfogták az esést és úgy látszik, ezzel a rés betöltetett - legalábbis a tengerentúlon.

Enyhe, pár tíz Dolláros mínuszban volt a pozim sokáig, azt gondoltam, ha már ennyire bekóstolták a Daxban a 7.684-et, előbb-utóbb törni fog. Adtam még tovább Daxot, de a nagyobb hiba az volt, hogy egy kis Dow-t is. Másnap araszolós long volt, amolyan "lassan csavarom ki a kezedből a pozit" féle, én alattomosnak hívom... Egy pont után zártam mindent, de azt az elhatározásomat, hogy tőke környékére sem engedem a számlát, csak részben sikerült betartanom.

Ebben a pillanatban minden számlán zártam mindenféle shortot, visszagondolva meg egyébként is ez jó döntésnek bizonyult. Nem úgy a következő, forró fejjel meghozott buta lépés, miszerint a Dax mozgásából arra a következtetésre jutottam, hogy a jenki felkapás ideiglenes lesz és - miután USA nyitás után azonnal be is verték az emelkedést - újfent shortra vetemedtem, de már csak Dow shortra. Sajnos nem volt sokáig pluszos a pozi és elhűlve néztem, hogy csakazértis felerőszakolják az indexeket. Hamarosan zárnom kellett, mert meggondolatlanságomban a számla méretéhez képest gigászi mérettel, 5 lottal tettem mindezt. Ezzel oda is dobtam a piacnak kemény kétszáz USD-t. Stop, tényleg stop, mondtam magamnak és bezártam a progit. Telefonon később belenéztem és pont a szemem láttára verték be a 13.400-at, de most nem csak úgy "mutatóba", hanem tényleg dinamikusan.

Megléptem, adtam itt (3 lot), 20 ponttal lejjebb is volt stop eladásom (2 lot), majd megint 20 ponttal lejjebb (2 lot). Ezt a pozit, ha hittem volna a szinteknek és nem a makacsságomnak, milliószor lezárhattam volna bőséges 120-150 Dollár plusszal, ehelyett végignéztem, hogy zárásra ismét felerőszakolják 400 közelébe. Ennek ellenére bíztam a meglátásomban és betettem egy stop-ot éjszakára. Mi történt éjszaka? Jött a kínai gyors, jó adat és máris lőttek a pozinak, kistoppolódtam. Nyerő helyett bukó.

Csütörtökön vagyunk már, Európa kezdi felvenni a napi ritmust (USA és kelet tovább fel, Európa le, majd USA fel és így tovább), s ismét shortoltam, de későn. Adtam a németeket és a franciákat, de ritmustalanul, és későn is zártam sajnos, ami végül nem volt nagy veszteség, de az akkori tőkémhez képest jelentős, nagyon jelentős mínuszt eredményezett. A számláló már alig mutatott többet 300 Dollárnál.

Ok, értem, mit szeretne a piac üzenni: LONG. El kell felejteni a shortot. Szépen türelmesen megvártam a jenki nyitást, s egész jó helyről indítottam egy US30 longot (3 lot)  és - mert 447 volt addig a teteje - betettem 20 ponttal feljebb 13.450-re 2 lot stop vételt, továbbá még 70-re is 2 lot stop vételt. Erre hamarosan mi történik? Pontban fél ötkor beütötték a piacokat. A németek meredeken estek, de USA egész jól tartotta magát és nem kapkodtam el a zárást. 400 felett viszont már elbizonytalanodtam, hogy meddig mehet még fel és sajnos lezártam ismét veszteséggel a pozíciómat. Ezután európai prés ide vagy oda, lassan nap végére menetrendszerűen felkúsztak a tengerentúli indexek, ami azért volt elszomorító, mert jó volt a meglátásom, ugyanis 13.500 közelébe vártam előzetesen aznapra a Dow Jonest, s 490-ig fel is ment. Nem gondoltam, hogy ennyire bivalyerősek a jenkik, a beütés után nem hittem, hogy még a felső szinteket is át fogják tépni és szép pluszban zárnak.

Megalázóan kevés pénz maradt a számlámon, alig több, mint 200 USD. Szomorú ez nagyon és végtelenül csalódott voltam, hogy nem sikerül ez a próbálkozás. Ha a kis tőke mellé mentális gyengeség párosul, nem lehet megállni a lejtőn. Egy ennyire kicsi indulóösszeghez erős mentális tőke, jó meglátások és szerencse is kell. Az elején biztosan.

Harmadik hét. Igaz, hogy alig maradt pénzem, de még az asztalnál ülök, még osztanak lapot. All-in-re vártam. Tudtam, már csak egy dobásom van. El is határoztam, mit fogok meglépni. Ezzel a kis tőkével kis letéti igényű instrumentumot lehet csak megjátszani. A Dax mellett döntöttem, s elhatároztam, shortolni fogok, ha elesik a 7.680.

Időközben picit jobban megismerve és megtanulva a piaci mozgásokat egy óvatos kis trade-et léptem meg, DE30 short, melyet pluszban zártam. Hétfőre elég is volt ennyi. Kedden végig sasoltam a piacot, de délután kettő óra után pár perccel egy kis dolgom akadt, s mikor 10 perc múlva visszaértem, elhűlve néztem, hogy leszakadt a Dax-szint, a legfájóbb viszont az volt, hogy a stop eladásomat a várható adat miatt kivettem. Hát ezt nem hiszem el, erre vártam, és most tessék. Ha egy szint törik, akkor nagy valószínűséggel egyszer még visszamegy azt tesztelni, ez járt a fejemben, de látván a Dax erőtlenségét, borzasztóan rossz helyről nyomtam egy shortot. Tudtam, ha nagy baj van, s a szintig mégis felmegy, még akkor is áll a vár, még megmenekülhetek. De arra végképp nem számítottam, hogy milliméterről milliméterre lassan felküzdi magát, s nemcsak a szintig, hanem a fölé is. Egy tíz napja oldalazó index szakadt végre le, s joggal bíztam a további déli irányban, de ismét megtréfált a piac. Sajnos zárták a pozíciómat 7.686,8-on, s csak mutatóba maradt pénzem, amivel semmit sem lehet kezdeni.

A mérleg tehát most kettőből semmi. A tény az, nem volt nagy vola a piacon, óriási szakadás, vagy váratlan kitépés. Ez az alattomos oldalazós, etetős mozgás is ugyanúgy ki tudja nyírni könnyedén a számlát. Következtetések; általános: végtelenül kevés ez a tőke, személyes: türelmetlenség (ugyan, miért kell mindenáron, mindig kereskedni?), továbbá makacs kapaszkodás a logikába, a prekoncepcióba, valamint minden balul sült el…

Mielőtt kérdezitek a nagy számlákon is ugyanígy elkövettem a hibákat, de ott a tőkéhez mérten kis poziméretekkel pörögtem, s a veszteség elenyésző volt. Az igazán nagy baj a kis számlára nézve pedig az, hogy az új formámat, - miszerint múlt hét elején már megfogtam a számlaegyenlegeim esését és újraértelmezve, újratanulva a piaci folyamatokat szépen átmentem stabil nyerőbe, amire a tegnapi nap rátettem még három lapáttal - a blogos számlán már nem tudtam kamatoztatni.

Jöjjenek most a jó hírek. A két héttel ezelőtti számomra érthetetlen mozgások a múlt hét második felére és erre a hétre lassan megvilágosodtak és olyan trade-eket nyomtam, ami az utóbbi időben rám nem volt jellemző. Rájöttem, hanyagolni kell azt a Daxot, amely a válság mélypontja után zászlóshajóként vitte az egész világot a vállán és törte az utat a dzsungelben. Félre kellett tenni a Dax iránymutató voltát, mert idén vezéregyéniségből majdhogynem mellékszereplő lett. Lássuk be, a német index komoly hajlandóságot mutatott az esésre, de a masszív jenki menetelés egyszerűen nem engedte, hogy kibontakozzon. Európán belül is ellentétes mozgások voltak tapasztalhatók, míg az angoloknál szerintem kevesebb olyan idei nap volt, amikor nem ment új lokális csúcsra a UK100, addig a németek gyakorlatilag a január másodikai nyitás óta +-1%-on belül mozogtak, a franciák nemkülönben. Barátom-kollégám jegyezte meg ekkor; lehet, a Dax már kiemelkedte magát? Vagy talán erőt gyűjt? Széttártam a kezeimet. Passz. Emlékszem, volt olyan pillanat, amikor az angolok a napi maximum alatt tartózkodtak, a németek pedig a napi mélypontjukon vertek tanyát. Amellett, hogy ennyire külön utakon jártak az EU indexek, a Dax óriási veszélyeket hordozott magában, mert a napi 10-15 pontos sávban unatkozó mozgását néha váratlanul egy-egy 50-70 pontos beütés, vagy kicsit kisebb mértékű kitépés rázta fel. Na meg gondolom azt, aki a kis volatilitás miatt nagyobb poziméretekkel szállt be a ringbe.

Ideiglenesen új instrumentumokat kerestem, melyekben megtaláltam a számításaimat. Foglalkoztam devizákkal (EUR/HUF, EUR/CHF), kereskedtem a JP225-el. A Forintunk szép mozgásokat mutatott be, le lehetett kereskedni, az alpesi deviza szépen gyengült Euró ellenében (az 1,24-es áttörést játszottam meg – long), a japánok meg olyanok voltak, mint a Burj Khalifában található gyorsliftek, eszement mozgásokat mutattak be. Az utóbbi két hétben két olyan nap is volt, amikor napon belül bő 400 pontot emelkedtek. Beleugrottam egy fél órára részvénybe is, úgy gondoltam tegnapelőtt, az Apple-t ingyen adják, de bajt szimatoltam és szép pluszban 460 USD felett kiszálltam. Aznap is és tegnap is gyakorlatilag mélyponton zártak. Hát itt alma az emelkedés egy ideig, az biztos.

A standard viszont a Dow volt és néha az olaj. Inkább longoltam a jenkiket, de megúsztam egy-két elkapott shortot is még pluszban.

A hét számomra igazi, legfontosabb eseménye mégis a tegnapi Dax őrület, felébredt végre csipkerózsika álmából és mint az atommeghajtású jégtörő a bármilyen vastag sarkvidéki jeget, úgy törte át a 7.780-at és remélhetőleg búcsút is mondott ennek a szintnek, mely az idén 17 napon keresztül fogta. Annál is inkább bízom benne, mert végiggondolva a januári folyamatokat, brutális tételekkel longoltam meg, s bízom abban, hogy a jövő hét elején is hasonlóképpen kényeztet a long, mint pénteken. 8.000 közelébe várom és bátran merem ajánlani mindenkinek, van még egy kis vákuum, amit a Dax iparkodva be fog hozni szerintem, ezt még meg lehet lovagolni.

Úgy gondolom, írtam annyit, mintha minden nap egy kis olvasnivalót tettem volna közzé. Lehet mazsolázgatni J.

Már csak egy dolgom van hátra. Válaszolni az általatok feltett kérdésre, mely pontosan így hangzik: „Mi lesz most?”. Semmi extra, az élet megy tovább, amint időm és lehetőségem engedi, megint rádobok a számlára egy ezrest és folytatom.

Három a magyar igazság. Három a magyar igazság?

Addig viszont kiemelten kell foglalkoznom a Dax longokkal, mert az idei eddig befizetett tanulópénz nem csak megtérülhet, hanem busás hasznot is hozhat. Azt várom, két-három nap alatt be is érik ez a gyümölcs, bár a németek nagy valószínűséggel nem állnak meg 8.000-nél, azért én alatta kiszállok, de kiszállok az időlimit miatt legkésőbb szerdán vagy csütörtökön, mert nem szeretném, ha a hó végi zárások megtréfálnának. A hétfő viszont talán az utolsó jó beszálló nap lesz Dax longra? Lehet, hogy nagyon merész vagyok, de tervezem a csomagaim bővítését.

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!

17 megjegyzés:

  1. Azért érdeklődve várjuk az eredményeket! Korábban daytrade-ről szólt a dolog zömében, most úgy tűnik, hosszabb kereskedési stratégiára váltottál. Melyik a sikeresebb? Jó kezdeményezésnek indult az utolsó 5 trade bemutatása, de kellene egy szervert cserélni valahol, ha ennyi ideig nem elérhető...

    VálaszTörlés
  2. Kedves ChartKnight!

    Az a helyzet, hogy szeretném, hogy sikerüljön elérni a célkitűzésedet, hogy 1000-ből 100 000 ezret csinálj! Nem csak szeretném, hanem követelem is hogy csináld meg! Egy csomó energiát beleraktál, írod a blogot, teszed a számlára a pénzt, foglalkozol vele, nézed a piacokat, gondolkozol rajta, kockázatot vállalsz és kockázatot kezelsz. Csináld hát rendesen és növeld meg a számládat! Sokan olvasnak és kíváncsiak rád. Tedd meg magadért és tedd meg azért, hogy megmutasd: igenis-meg-lehet-csinálni!

    Jozsó voltam

    VálaszTörlés
  3. Lehet kérni egy kis tájékoztatást, hogy lesz-e folytatás?

    VálaszTörlés
  4. Nincs semmi baj, összeszeded a gondolataidat, végiggondolsz újra mindent, hogy hol lehet hiba. Én is mindig ezt teszem, és utána mindig jobb leszek.
    Véleményem szerint, most kb. ugyanaz történt, mint anno augusztusban, csak most hamarabb következett be a "szerencsétlenség".
    Biztos, hogy egyszer sikerül a 100szorozás, a kérdés csak az, hogy a spekuláns szerencse kitart-e addig melletted. Szerintem valami biztos hozamú stratégia mindenképpen kifizetődőbb lenne, mint ez a "hazardírozás", annak még a nagyszámlád is örülne.
    Próbálkoztam spekulációval én is, eddig ott tartok, hogy kezdésnek két üzletkötéssel lenegyedeltem a pénzemet. Ezt követően 9 hónap alatt majdnem visszaszereztem az egészet, amikor is kezdőtőkémet majdnem nulláztam, aztán végül viszonylag szerencsésen fordult az árfolyam, és fele tőkével kiszálltam, de előtte annyira nem volt fedezetem már, hogy a tartalék mellett a bekötött marginnak is csak a 50-55% volt meg, ill. 1-1 napra 35-38%-a... Aztán vmilyen megfontolásból most már úgyis mindegy alapon 2 hétig reggeltől estig a gép előtt ültem és spekuláltam folyamatosan legalább a tőkém felét bekötve marginnak 1:50 tőkeáttét mellett DAX-on. Szerencsém volt, 2 hét alatt meglett a kereken 1 évvel azelőtti kezdőtőke, ezután hosszú távon gondolkodva egy TRY/JPY long-ot kötöttem, ami júniustól-augusztus végéig szépen kamatozva 50% hozamot hozott, ezután kitalálhatod, újra spekulálni kezdtem DAX-ra, és szépen shortoltam szeptember elején a nagy longban :) Ha türelmes lettem volna, ha jól emlékszem november elején volt egy beszakadás, amivel már a kezdőtőkém 3xorosával rendelkezhettem volna, de én előtte kiszálltam csúcsközelben persze, így az eredeti kezdőtőkém 1/4-e maradt meg.
    Egyelőre ennyire futotta nekem spekulációval. Számomra egy biztos, hogy tiszavirág életű vele a győzelem. Sajnos nem mindig válnak be a saját jóslataink, és ezt el kell ismerni.
    2-3 hónap pihenő után belekezdtem egy megfontoltabb kereskedésbe. Nincs spekuláció, csak mozgóátlag keresztezés, 7 pontos nullábahúzás, csúszóstop és társai. Eddig 4órás DAX-on használtam, de 2 hónap alatt csak nyertem-vesztettem kb., és nem változott az egyenlegem. Most 15 perces DAX-on kereskedek, és elmúlt 1 hónap alatt már meg is volt a duplázás. Időközben sikerült automatizáltatnom a stratégiát, így most már a gép előtt sem kell ülnöm, az elmúlt 1 évre visszatesztelve pedig 1-4 havonta duplázás várható az aktuális egyenlegemre. Ez most nekem 3 hónap alatt sikerült, vagyis átlagon belül vagyok, ill. ha január 20 után indítom el, akkor 1 hónap, hiszen addig semmi nem változott egyenleg szempontból.
    Most már a kezdőtőkém fele megvan, és bizakodó vagyok a jövőbeli eredményekkel kapcsolatosan is. Szépen lassan eljutok oda, ahol kezdődött minden, aztán ha azt is megdupláztam, kezdőtőkét kiszedve már totál kockázat mentesen kereskedhetek.
    Bocsánat az "ömlengésért", csak egy konstansabb stratégia kidolgozására próbáltalak sarkallni. Sok sikert a jövőben.

    üdv.: Zoli

    VálaszTörlés
  5. Azért csak fel kellene pörgetni a blogot, nem? Minden csúcson.. téma van bőven..

    VálaszTörlés
  6. MINDEN CSUCSON!?
    Ugy gondolom egyszeruen a blog mint olyan teljesen elveszitette a lenyeget.
    A Chartok Lovagja leesett a lovarol. Es szamomra nem is igazan ez a szomoru, hanem az ahogy megint eljart az ugyben. Utalag derult szamunkra ki, hogymi is tortent, pedig hat meg az egyenleget is felirta szep piros szamokkal, hogy jol lathassuk, hogyan is all. A frissites bizony elmaradt azon nyomban amint a szamlat elkezdte apasztani.
    Pedig ez egy ilyen jatek, ha felvallalsz valamit abban becsuletesen kell jatszani. Ezt masodjara nem tetted meg, ez rosszabb mint a 800usd bukta.

    Persze olvashattuk, hogy eppen a chart nem volt jo, nagyon keves az ezer usd, mint toke, mintegy mentesitve magad a felelossegek 100%-tol.

    Mint mond szamomra jelenleg az allas?
    Jol tukrozi a trederek helyzetet szeles kerek vilagon. Azert ne inditsd ujra szerintem a blogot, hogy bebizonyitsd igen is Te jo treder vagy. Tedd meg ezt csondben magadnak, es a siker bekopogtat.
    Orulok, hogy a napi tippek rovatot nem frissitetted, illetve nem adtal senkinek, jo tippeket, ket bukott szamla utan en nem tennem.

    Mindezeket ugy irtam, hogy tudom, milyen nehez mentalisan fittnek lenni egy ilyen kereskedesi kornyezetben, ahol sokan figyelnek.

    A profi lovasok sokat buknak, de mindig felallnak es kuzdenek, kozben fejlodik szemelyiseguk es jellemuk, mig egy szep napon Lovagga nem utik, lehet hogy nem egy egesz vilag, egy orszag, vagy blogkozonseg elott, de akkor ez mar nem is szamit.

    Udvozletel:
    Zain Scalper

    VálaszTörlés
  7. Előre jelzem, nem szeretnék fikázni meg megbántani senkit, de a 100x-zás soha nem fog sikerülni. Így nem. Mentális felkészültség nulla, stratégia nulla, only azt gondoltam, hogy erre megy majd a piac. Ennél a tőzsdézés sokkal komolyabb munka. Nem tudom, hogy a többi számlád mennyire profitos, de nagyon vigyázz rájuk, mert ezzel a kereskedési stílussal előbb vagy utóbb, de azok is nullázódni fognak. Ettől függetlenül szurkolok, mert kimondhatatlan érzés, ha ezt az eredményt eléred mégis.

    Üdv
    MegaMIND


    www.megamind.blog.hu

    VálaszTörlés
  8. Ez a január vége óta ugyanígy álló blog, "Mellényúlások" címmel egy kicsit lehangoló. Ha nincs folytatás legalább egy zárószó nagyon kéne így a végére. Legalább legyen rendesen befejezve.

    VálaszTörlés
  9. Észrevétel:

    A Bpforex három hasznos weboldalt tart ajánlásra fontosnak. A három link közül az egyik ez, amely bemutatja, hogy vajon mire képes egy bpforexes kereskedő.
    Egy valamit biztosan tanulhatunk a blogból, meg pedig, hogy a forex egy kockázatos befektetési forma, ahol nagyon könnyen elveszithetjuk a a befektetett pénzünk teljes egészét. Tanulsagos.

    Ezután felmerül bennem a kérdés, hogy a blog a bpforex támogatásával jött létre, esetleg meg a két bukott számla letétjét is ok támogatták?

    Kedves CK, gondolom nem sok idod lehet, mert hat a piac duborog, es lehetosegek szazai adodnak amit nem szeretnel kihagyni, de azert ket mondatot az olvasok megerdemelnenek.
    Udvozlettel

    VálaszTörlés
  10. Nemrég olvastam el a "10000 USD felett" című posztot itt bal oldalt. Remélem visszaköltözik még ez a "szellem" az oldalra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyozelmi mamor szelleme?
      CK nem volt velunk, a blog olvasokkal egyenes es oszinte ket esetben sem, akkor, amikor nyero szeriaban(konzisztenciarol nem beszelhetunk) volt akkor termeszetesen nagy hevvel irta a blogot es szamolt be a csodalatos eredmenyeirol. Aztan eljott a hallgatas ideje......

      Az utolagos beismeres ideje, mint "mellenyulasok".

      Minket, az olvasokat, akik szoritanak, drukkolnak neki, nem vagyunk erdemesek arra, hogy januar vege ota egy bejegyzest megerdemeljunk.
      Talan majd erre is kapunk valami esszeru, okosnak hangzo magyarazatot.

      Egy Lovag jellem fejlodes nelkul, soha nem fog haborut nyerni, de meg csak egy nyamvadt csatat sem.
      udv

      Törlés
  11. I. rész

    Sziasztok!

    Kedves Jozsó! Tőled mindig a biztatást kapom, ismételten köszönöm a kedves szavakat, ez nagyon jól esik! Az olvasók nagy %-át reprezentálod, nekik is üzenem, hogy harmadszorra is nekifutok, s megteszek minden tőlem telhetőt. Ezért nem írtam epilógust.

    Szia Szugyi! A szerver akkor, amikor ezt a bejegyzést írtam, éppen elérhetetlen volt. Ezután legközelebb ma délután léptem be a ide… Igyekszem felpörgetni most már a blogot.

    Szia Carina! Igen, lesz folytatás, hétfőtől már akár kereskedhetek is, a pénz rajta lesz a számlámon.

    Szia BeZol! Valóban szükséges az embernek magát „helyretenni”. Itt soha, semmi sem biztos, ezért abba próbálok kapaszkodni, ami egykor már bevált. Azért teljesen más ám egy ezer dolcsis számlával erőlködni, mint egy olyannal, ahol a jutalékok jelentéktelen hányadot képviselnek, s amelyen szépen lehet diverzifikálni. Itt az elején, de még pár ezres összegnél is szinte minden lövésnek telibe kell találnia. A történetedet érdeklődéssel olvastam, remélem, beválik az automatizált kereskedésed.

    VálaszTörlés
  12. II. rész

    Szia Scalper Zain! Szugyi jól mondta, szinte naponta mennek új csúcsra a jenki indexek, a Dow Jones tegnapig már több, mint 700 ponttal szárnyalta túl az eddigi történelmi rekordját, igaz, tudom, amikor a bejegyzést írtad, március 22-én, még nem volt olyan magasan, de akkor is már 14.500 körül téblábolt. S essék szó egy kicsit a kritikáról. Teljesen jogos, egyetértek, kellenek is ezek az éles kritikák. Annyit viszont megjegyeznék, sokan csak a számot nézik meg a jobb felső sarokban és nem veszik a fáradságot, hogy végigolvassanak egy bejegyzést. Hát ebben a bejegyzésben ott volt minden részletesen, igaz, bő egy héttel elcsúsztam vele, de nem „jókedvemből”… A „Chartok Lovagja” jelentem, talpra állt és folytatja a szélmalomharcot. A BPForex nem tehetett arról, hogy hogyan sikerült ez a második nekifutás, ez teljesen az én hibám. Idézlek: „mire képes egy bpforexes kereskedő”. Ez buta, rosszindulatú megjegyzés, mert Te is tudod, hogy ez nem BPForex specifikus helyzet. Amúgy nézz utána az első számla alakulásának, s meglátod, akkor mennyi köze volt az egészhez a BPForexnek. Most már csakis náluk kereskedem, régi jó kapcsolatban vagyok velük, de a számlákat eddig is és most is én finanszíroztam. Azt hiszem, ez nem lehetett kérdés. A végén is írtál valamit, amire a legújabb bejegyzésemben megkapod a választ. Kétszer sem voltam őszinte? Ez nem fedi a valóságot. Lehet, kicsit késve bár, de kitálaltam. Mindent visszanézhetsz, részletesen elmeséltem mindig mindent. Azért ha lehet, még ne írj le ennyire, fogok én még csatát (is) nyerni, s talán nem is nyamvadtat. Téged a piac nem tanított meg még sem alázatra, sem türelemre. Ezt igyekezz bepótolni.

    VálaszTörlés
  13. III. rész

    Szia MegaMIND! Én a helyedben nem mertem volna kijelenteni, hogy a mentális felkészültségem és a stratégiám nulla. Mindketten tudjuk, hogy ez nem fedi a valóságot. Mégis mit várnál? Részletes technikai elemzéseket közöljek itt vizsgálatokkal, hogy mit, miért teszek? S mikor kereskedek? Nem kell az intuíciómat az egekbe tenni, nem ekörül forog a világ. Az intuíció segít, de nem az az alap. Segít a jobb setupban és segíthet, ha rossz az irány. A piac folyamatosan megpróbál átverni, s ezzel tisztában kell lenned neked is. Szerinted mennyi most a Dow Jones esetében a short-long várók aránya? Na látod, és ezt tükrözi az árfolyam? Egy daytrader jó, ha tudja, mit csinál egy óra múlva. De Te sem, meg senki sem tudja, mi fog történni nemhogy a következő napon, de akár pár óra múlva sem. Mikor is indítottad a blogodat? 2013. január 21? Akkor még pár száz bejegyzést írhatsz, sőt javasolhatom továbbá a nyílt kereskedést élő számlával, sok tapasztalatot gyűjthetsz vele. Próbáld ki! Ettől függetlenül köszönöm szépen a megjegyzést, figyelmeztetésnek mindenképp jó. Amúgy tényleg hihetetlen lenne a százszorozás, ha az idő nem számít, még akár sikerülhet is. Nagy, nagy szerencse is kell hozzá, az tény.

    Egy szó mint száz, egyedülálló kezdeményezést indítottam el anno élesben, ezzel nem érdemes vitatkoznia senkinek. Aki pedig rosszindulatú kritikára adja a fejét, a lehetőség ott áll, tessék kipróbálni, élesben kereskedni, s közölni a kötéseket, naponta frissíteni az egyenleget. Pár hónap után majd tapasztalatokat is cserélhetünk.

    Valakit azért szeretnék még a végén megemlíteni. Finance hasonló kezdeményezést tett, erről a finance.blog.hu-n olvashattok, igaz ugyan, hogy 2.000 Dollárral indult, de a cél szintén a százszorozás. Sajnos február vége óta nem tett közzé új bejegyzést, ettől függetlenül nagyon tisztelem őt ezért a próbálkozásáért. Ezúton kívánok neki sok sikert, s remélem, hamarosan újra olvashatunk tőle is.

    Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

    Tisztelettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Chart Knight! Az elején írtam, hogy nem bántásnak szánom amit írok, DE. Nem olvasom el még egyszer a blogod, de ha jól emlékszem egyszer sem volt arról szó, hogy technikai alapon lennének a beszállóid. Senki nem kérte, hogy részletes stratégiát írj le. De azt azért beláthatod, ha valaki tizenezres számlát pár kötéssel (ha jól emlékszem) lenulláz akkor ott a mentális dolgokkal már ami a kötést illeti van gond. Éles számla meg ott a blogomon ha nagyon érdekel nézd meg. Most indult, nem egy nagy mutatvány még, de nem is egyezik a célunk. Kötéslistát nem írok, mert a stratégia ismeretének hiányában teljesen lényegtelen. Mellesleg megjegyzem több számlán kötök egyszerre különféle stratégiát, szóval nem a part vonal mellől ordibálok. Szurkolni szurkolok, mert amit te akarsz azt én már egyszer megcsináltam sőt még egy kicsit többet is (már százalékban). Mondjuk hozzátartozik, hogy 2010-ben és akkor sokkal jobb piac volt.

      Sok sikert a további kötögetéshez

      Törlés
  14. Kedves MegaMIND!

    Ma, amikor frissítettem a blogot, elolvastam a megjegyzéseiteket és az erre általam adott válaszokat is. Talán ma mást írtam volna neked, annak a tudatában pláne, hogy most alaposabban belenéztem a blogodba. Dicséretes, hogy hetente beszámolsz az egyenlegedről, igaz, kötéslistát csak egyszer közöltél, még indulásod után nem sokkal. Ennek a kötéslistának a számai alapján derült ki számomra ma, hogy éles számlát pörgetsz és nem demót. Illetve a szavaidból azt veszem ki, demód is van, amin stratégiákat tesztelsz.

    A helyedben nem írnám le a 400 Eurós számládat (ugye annyival indult, persze tudom, ráutaltál), ha jó kezekben van, bizony csodákra képes :).

    Abban a tekintetben, hogy januárban lenulláztam a számlámat, igazad volt, de abban a tekintetben nem, hogy mennyiről, mert a számla mindössze 856 USD-ről indult.

    Minden elismerésem, hogy Te már több, mint megszázszoroztál pénzt 2010-ben. Szerintem annyira nem volt könnyű év, előtte és utána is tisztább folyamatok zajlottak a piacon. Az más kérdés, hogy annak tiszta, aki jó irányban ül a lovon...

    Mindig el kell mondjam a következőt: ez egy kísérlet, s teljesen más odafigyelést, kockázatkezelést igényel, mint az egyéb, tőkeerősebb számlák.

    Igyekszem természetesen célt érni, lassú, rögös út vezet oda, de felkészültnek érzem magam erre a feladatra.

    Sok sikert kívánok én is Neked a blogodon és a számlád hizlalásához egyaránt!

    Tisztelettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés